Ön most itt jár:Ifjúsági Advent Porcsalmán
Ifjúsági Advent Porcsalmán
10. alkalommal volt adventi ifjúsági nap Porcsalmán, amelyen a Szatmári Református Egyházmegye mintegy 15 gyülekezetéből 140 fiatal vett részt.
Az Ifjúsági nap Bartha
Gyula esperes-lelkipásztor nyitó áhítatával kezdődött. Jézus tanítványainak elhívási történetén keresztül hangsúlyozta, hogy az Úr Jézus akarata volt az, hogy 10 éven keresztül legyen Adventi Ifjúsági Nap Porcsalmán. Neki gondja volt arra is, hogy mindig legyenek, akik meghallják az Ő hívogatását, és átérezzék a Jézussal való közösség örömét, derűjét és áldását.
Gyula esperes-lelkipásztor nyitó áhítatával kezdődött. Jézus tanítványainak elhívási történetén keresztül hangsúlyozta, hogy az Úr Jézus akarata volt az, hogy 10 éven keresztül legyen Adventi Ifjúsági Nap Porcsalmán. Neki gondja volt arra is, hogy mindig legyenek, akik meghallják az Ő hívogatását, és átérezzék a Jézussal való közösség örömét, derűjét és áldását.Nagy György Mátészalka-kertvárosi lelkipásztor a közösségek fontosságáról tartott vetítéssel egybekötött előadást. Visszatekintett az elmúlt időszak közösségi alkalmaira, és szólt a családi, a baráti, az iskolai és gyülekezeti közösségekről. Bíztatta a fiatalokat a gyülekezeti ifjúsági alkalmakon való részvételre.
Káposztás Gábor első éves teológus szólt Isten kiválasztó szeretetéről, és arról az útról, amelyen őt Jézus bizonyságtévő tanítványává tette.
A Kertvárosi gyülekezet ifjúsági zenekara Vadász Sándor tanár úr vezetésével ifjúsági énekeket tanítottak.
Az ebédet követően lehetőség volt arra, hogy kézműves foglalkozás keretében saját kezűleg készített emléket vigyenek magukkal. A Kormosné Boros gyöngyi lelkipásztor a helyi gyülekezet fiataljaival, és presbitereivel segítséget nyújtottak a szalvéta technikában, üvegfestésben, gyöngyfűzésben, vasalható gyöngyformák készítésében és gipszfigurák festésében.
Hálásan köszönjük a
támogatóknak és a résztvevőknek, hogy közösségben lehettünk egymással és a mi Istenünkkel.
Kormos Csaba lelkipásztor
támogatóknak és a résztvevőknek, hogy közösségben lehettünk egymással és a mi Istenünkkel.Tags

