Ön most itt jár:Gyülekezetek / Rozsály
Rozsály
Rozsály eredeti neve Sár volt, amit a vízfolyásról kapott, mely egykor körülvette a falut, mára csak egy kisebb szakasza maradt. 1314-ben Kisrusald alakban fordult elő. A Gut – Keled nemzetségbeli Tiba ága alapította, ebből erednek az Atyai, Gacsályi és Rozsályi családok. 1332-34 között a falu Gergely, majd Tamás nevű papjáról tudósít a pápai tized
jegyzék. 1445-ben a Kunnak is nevezett Rozsályi családnak már kastélya volt a faluban. A templomot a Rozsályi Kun család építtette a XV. században, gótikus stílusban. A templom a XVI. sz-ban igen hamar reformátussá lett, átvészelte a viharos és háborús évszázadokat. A kelet – nyugati fekvésű templom keleti homlokzati tornya 22 méter magas. A templom nyugati vége félköríves záródású és három hatalmas támpillér támasztja a falakat. A templomban 120 ülőhely van. Az 1911 – 13. évi névtárak szerint 208 református és 439 más vallású lakója volt. Napjainkban 138 református egyháztag tartja fenn az egyházközséget.
jegyzék. 1445-ben a Kunnak is nevezett Rozsályi családnak már kastélya volt a faluban. A templomot a Rozsályi Kun család építtette a XV. században, gótikus stílusban. A templom a XVI. sz-ban igen hamar reformátussá lett, átvészelte a viharos és háborús évszázadokat. A kelet – nyugati fekvésű templom keleti homlokzati tornya 22 méter magas. A templom nyugati vége félköríves záródású és három hatalmas támpillér támasztja a falakat. A templomban 120 ülőhely van. Az 1911 – 13. évi névtárak szerint 208 református és 439 más vallású lakója volt. Napjainkban 138 református egyháztag tartja fenn az egyházközséget.Rozsályhoz tartozik Zajta szórvány gyülekezete.
Mivel nincs temploma sem imaháza a reformátusoknak Zajtában, így házi istentiszteleteket tartunk minden hónap első vasárnapján, ill. a nagyünnepeken.
Istentisztelet: Zajta: 8:30
Rozyály 10.30
lelkipásztor: Borbély Géza
Elérhetőség: 4971 Rozsály, Kossuth u. 102.
Tel: (44) 368-868 vagy: (30) 746-0038
Tags

