Ön most itt jár:Lelkészbeiktatás Szamosújlakon

Lelkészbeiktatás Szamosújlakon


Ünnepi alkalomra sereglett egybe a Szamosújlaki gyülekezet a csodálatosan szép, középkori, és méltán Európa-Nostra díjas templomukba 2010. június 6-án. Szabóné Varga Szidónia megválasztott lelkipásztoruk beiktatására került sor e jelen napon. Főtiszteletű Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület Püspöke, a Zsinat lelkészi Elnöke hirdette Isten Igéjét Máté 17. 1-13 alapján. Igehirdetésében kiemelte, hogy a Krisztusra hallgató ember azért szolgál, hogy minél többen legyenek, akik Krisztusra hallgatnak. Ezt követően Nagytiszteletű Bartha Gyula, a Szatmári Egyházmegye Esperese iktatta be lelkipásztori tisztébe Szabóné Varga Szidónia lelkipásztort, és Isten áldását kérte a Szamosújlaki, Cégénydányádi és Gyügyei gyülekezetekben való szolgálatához.

                A köszöntések sorát a gyülekezetek gondnokai nyitották az új palást átadásával, melyet egy ének, illetve a palástos lelkészek igei áldáskívánása követett. A beiktatott lelkipásztor bizonyságtételének alapigéje az 5 Mózes 8.2 volt: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.” Elmondta, hogy jó visszaemlékezni az eddig megtett útra, melyen vezette őt Isten szülőfalújától kezdve, a Sonkádi éveken át, egészen az új szolgálati helyére.

                Az alkalom további köszöntésekkel folytatódott, melynek során gazdagodhattunk a gyülekezetek fiataljainak és idősebbjeinek énekeivel, szép szavalatokkal.  Az ünnepi istentiszteletet követően szeretetvendégségre hívtak minden kedves megjelentet.

 

Tags